Jó reggelt!
Kis pihi...bár ezt tegnap határozottan éreztem:) Azért leírom...:)
induló súly: 130,5 kg- 2010.02.02.
jelenlegi: 113,6 kg- 2010.03.29. Eredmény: -16,9 kg ;.jpg)
Volt már egy ilyen periódus, ha jól emlékszem. Kicsit mintha kezdeném elveszíteni a lelkesedésemet?! A kaja normális mennyisége már természetes, nem a "régi gond" ez, nem arról van szó, hogy elegem van, és fel tudnám zabálni a fél világot...csak a lelkesedés hiányzik, az érzés, hogy hegyeket tudnék megmozgatni:)
Kínomban körülnéztem a neten, hogy mit találok lelkesedés címszó alatt..hát nagyjából semmit:) Azt leszámítva, hogy jó, ha van:D Úgyhogy..mint mindig minden fontos dologban, megintcsak kénytelen leszek magamra hagyatkozni, és kiírni magamból, amim van;)
Ha elkezdem ízlelgetni ezt a szót, az első, ami eszembe jut róla, a lélek:) Utána rögtön a lélegzet...lét...élet...igen, talán ez a lényege:) Szerintem akkor élek igazán, ha lelkesedem az életem iránt:) Ez volt a legszebb az elmúlt (mindjárt megnézem) 55 napban:) Hogy szinte minden perc valami új csodát, új felfedezést tartogatott a számomra:) De mi volt az, ami miatt ez így történt? Akárhogy is agyalok, nem jut eszembe más, mindig ott lyukadok ki, hogy az én saját hozzáállásomon múlt:) Lelkes voltam, mert megláttam, hogy nincs itt semmi csoda, illetve dehogy nem! ez az egész egy csoda:) Hogy évtizedekig éltem a hájas testemben, szomorkodva, életúntan, antilelkesen(;)), elfelejtve hogy élnem kellene, nem sajnálnom magam:) Tudomást sem vettem arról, hogy amit csinálok, az haldoklás, nem élet:) Pedig hány helyen olvashatjuk, hogy a legerősebb ösztön az életösztön? Hogy ezt semmi nem írhatja felül, hogyha életveszélybe kerülsz, semmi másra nem tudsz gondolni, csak hogy mentsd az irhád:( Akkor? Bennem nem működött ezidáig ez az ösztön? Ha józan ésszel végiggondolom, gyakorlatilag az öngyilkosság legbrutálisabb módját választottam...egész nap ültem, ha felálltam, csak azért, hogy valamit magamba tömjek, vagy elszívjak 2-3 szál cigarettát:( Hol volt hát a híres életösztön? Hol maradt? Mi az, ami miatt nem vettem tudomást róla, hogy gyakorlatilag csak haldoklom? Ki, vagy mi volt az, aki elhitette velem, hogy ez az élet? Ha őszinte akarok lenni, le kell írnom, hogy nem tudom:) Viszont egy valami biztos. Akkor nem tudtam lelkes lenni. És amint elkezdtem élni, megjött a lelkesedés:) Úgyhogy le kell vonnom a következtetést, valahol az ÉLET és a LELKESEDÉS kézen fogva járnak:) (kezd már jobb lenni;):D)
A másik dolog, ami eszembe jut ezzel kapcsolatban, hogy valami miatt lelkesedni csak új dolgok iránt tudunk:) Eszembe jutott most a gyerekem, aki max. egy napig tud lelkesedni az új játékaiért, de akkor olyan öröm ül ki a kis arcára, hogy az ember azért az egy nap lelkes arcért hajlandó mindig új játékot venni neki:) NA ez is egy csapda! Lehet, hogy inkább meg kellene tanítani másképp lelkesnek lenni a gyereket?!:) De ha én magam is belefásulok minden újdonságba? Akkor mit várok a gyerekemtől? És itt jut eszembe, hogy tegnap mennyire idevágó dolgot olvastam!!! :) De már azt sem tudom, hol...mindegy..ez most nem fontos:) A lényege az irománynak az volt, hogy csináljak mindig mindent úgy, mintha először csinálnám:) És tényleg...az ember mindig tud valami újat, érdekeset találni, csak keresni kell!:) És nyitottnak lenni rá!:) Na megint a struccpolitika:D És megint az ember;)
Valami eszembe jutott, remélem, kevesen fognak csak megsértődni:) Tényleg mindig valami új dolgot keresünk, hogy fenntartsuk a lelkesedésünket:) És hajtjuk az időt előre, ha lehetne, biztosan szívesen előretekernénk többen a saját életünk óráját;) Ne mondd, hogy nem játszottál a gondolattal! ;) Amikor otthon tengettem bébi napjaimat, alig vártam, hogy oviba mehessek...ovisként az iskolás évek után ácsingóztam, iskolásként arról álmodoztam, milyen szép új kezdet jöhet majd, ha középsulis leszek..aztán hogy új életet kezdek, ha kicsit kirepülhetek a szülői szárnyak alól, és egyetemista lehetek..az egyetemen alig vártam ,hogy dologozhassak, és ne a szüleim tartsanak el ...hogy saját családom lehessen, hogy anyuka lehessek, most arra várok, hogy felnőjenek a gyerekek..mert úgy gondolom, akkor megint valami újba kezdhetek...de álllj!!!! Hohóóó!!! közben 36 éves lettem:( És visszafelé nem tekerhetem!:( Lehet, hogy inkább itt és most kellene az új csodák után kutatni;)...Hmmm...máris lelkes vagyok!!!;)
Szép napot;)...irány a Főváres!!! :D
