Jó reggelt!
Hááát...106,7, és az igazat megvallva ezt most úgy érzem, nem érdemeltem meg, pedig ha ez van...szóval az első ötletem az volt, hogy a tortilla-vacsora bizony rossz ötlet:( Hogy vissza a salihoz, az tuti, de még az is lehet, hogy egy ideig kihagyom a vacsorát, látni akarom már végre azt a 99-et.
A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy régen, amikor barátnőmmel minden nap futottunk, ugyanez történt. Kínszenvedés volt megszabadulni egy-egy kiló hájtól...Úgyhogy ma reggeltől kocogás csak minden másnap, és vacsi...hát hogy kevesebb, mint egy tortilla, az biztos.
Gyermek hazatért, és szánom-bánom, de az első összezördülésünk még tegnap megvolt, bár Ő azt mondta:
"Ááááá...Anya! Az nem volt veszekedés!" :_D Úgy látszik, egyre magasabb az ingerküszöbe...vagy az enyém csúszik lejebb??? :) Mindegy. Igyekszem a béke és harmónia fenntertására, de nehéz ügy ez, ha két vihar találkozik! :_D
Ezen komolyan nagyon sokat dilemmázom, de szerintem nem vagyok egyedül a problémával...tudniillik arról van szó, hogy mi az a határ, amit jogom van átlépni, mi az, ami még normális szülői szigornak számít, és mi az, ami már a gyermek szabad akaratának súlyos megsértése...Őrület, hogy ezzel foglalkozni kell...mert ugye ember válna abból a gyerekből akkor is, ha csak etetném, és mindent szabadna Neki, alakulna Ő, és a biológiai óra nem állna meg, azaz ivarérett hím példánnyá cseperedne, csakhát...ugye...emberek közé ne kellene menni Vele! :D Én bevallom őszintén, hogy ennél a legkisebb nevelménynél folyamatosan szembekerülök eme dilemmával. Az ember lánya, ha a 21. században próbál Anyuka, és feleség, és dolgozó nő, és jólnevelt gyerek, és jó testvér, és jó barátnő, ja! jó házvezetőnő, fantasztikus szakács, és ha van kedve, még SZÉP is lenni...nos, ha ezt így szeretné, akkor bizony hajlamos azt mondani-érezni, hogy OK fiam-lányom, menjél csak, persze, nem, nem kell még fürödni, csak béke legyen...jójó, még egy picit fennt lehetsz, csak hadd pihenjek...OK, sipirc az asztaltól, csak maradjunk barátok...blablabla, nem tudom, kinek ismerős az érzés, én sokszor csúszom el e téren, mert egyszerűen nincs erőm megvívni ezeket a kis csatákat:) És a gyerekek ezt megérzik, hisz nem hülyék! És mindig próbálják kicsit kifelé tolni a határokat, szeretik pattanásig feszíteni a húrt, mintha töltődnének a feszkótól, amitől én kikészülök:) Közben az iskola, ahol állandóan azt bizonygatják (oviban is), hogy Te miért nem vagy jó anyuka....szóval iskola van! És bizony a gyereknek fürödni-aludni kell, mégpediglen iccaka!!! Sőt!!! 8 órakor....na jó, kilenckor...na jó, inkább tízkor, és van, hogy már 10 óra tíz...(...És most így leírva milyen kis semmiség az egész!!! Pedig ilyen kis hülyeségeken bírunk harcolni, míg fel nem nőnek!
Azért mertem ezt leírni, mert valami azt súgja, nem vagyok egyedül ezzel a problémával, csak sokan szégyellik ezt kimondani-leírni...pedig ez probléma, és nekem mind a mai napig nem sikerült ezt megoldanom. Az idő meg telik. A becsület meg fogy! :_D
És most is félbe hagyom;)
Szép napot! ;)
