Jó reggelt!
106,1, de napsütésre ébredtem. Olyan punnyadtkán.
Ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy hogy a francba tudnám jól indítani a napot? Aztán általában nem jut eszembe semmi jó, felkelek, WC, ráállok a mérlegre, bekapcs a gépet (bár mostanában ezt a férjem átvállalta), kávé bekever, és idetottyanok. Ilyenkor, amikor ilyen hülyeségekkel kezdem...nos, akkor nincs konkrét ötletem, hogy miről is írjak. Mégis úgy érzem, írnom kell. Mert megígértem. És olyan fenemód lelkiismeretes vagyok. Gondolom MOST. Pedig ha bekukk, oda legbelülre, nem erről van szó. Szerintem nem is lelkiismeret, amit mi emberek annak nevezünk. Nem a lelkem ellen vétek ilyenkor. Nem. A hosszú évtizedek alatt belémnevelt-rögződött szabályok ellen. Mit érzek, mikor azt mondom, lelkifurdallásom van? MI az a lélek egyáltalán? Ha erősen koncentrálok erre a szóra, pici nyomást érzek a gyomrom felett. Pont úgy, mint amikor a férjem ÚGY néz rám. Hogy ez csak egy feltételes reflex, vagy a lélek tényleg a szív tájékán lakozik-é, nem tudom. Minden esetre van. Nem hiszem, tudom, hogy van. Érzem. Természetesen magamról beszélek. De azt hiszem, ezt a fogalmat, hogy lelkiismeret furdallás...nos ezt csak akkor ismerhetném, ha egyedül élnék mondjuk egy lakatlan szigeten.
Az jutott eszembe, hogy ott is gondolkodnék-e azon...mondjuk 10 év magány után, azzal a tudattal, hogy életemben nem fognak megtalálni....nos ott is foglalkoztatna-e például a kérdés, hogy milyen a testem. Egyáltalán...mi foglalkoztatna ott?
És tessék...itt az ötlet! :DDDD Na nézzük, mit csinálnék egy lakatlan szigeten, tök egyedül:) Feltételezzük, hogy nincs mitől rettegnem, tehát ez egy ideális helyzet, leszámítva, hogy nincs társam. De ha társam lenne, már nem csak a lelkemmel lennék kettesben, ezért most kizárnám a társat a szituból.
Hááát...először kurvára berezelnék, hogy mi lesz velem, mit fogok tenni. Félnék, nyüszítenék napokig, keresném a világomat, keresném az embereket, keresném, hogy kibe-mibe köthessek bele, csak hogy ne unatkozzam, és ne kelljen a saját hülyeségeimmel törődnöm. :D Azt hiszem, egy idő után beszélni nem beszélnék. Csak az agyam járna. Építenék egy házat valamiből, asszem, valami kertfélém is lenne, mert a munka hiányzik. Jesszus!!! Hát foggalmam sincs, mit csinálnék!!! Ülnék a tengerparton, és nézném a hullámokat? Valószínűleg. Bebarangolnám a szigetet, megismerném minden apró részletét. Valószínűleg nem törődnék a testemmel, de nem is volna miért, hiszen kizárt, hogy abból, amit a szigeten találnék, elhízom. Az igazság az, hogy valószínűleg megőrülnék ott. Mert ott csak úgy élnem kellene. És itt a XXI. században mi már nem tudunk csak úgy élni. Azt pedig innen a számítógép elől el sem tudom képzelni, hogy milyen lennék őrülten, egy lakatlan szigeten :DDDDDDDDDD Egy biztos!!!!
SOHA NEM LENNE LEKIISMERET-FURDALLÁSOM!!!! Tudod miért? Azért, mert egyedül lennék. ;) Érdekes, hogy a lélek csak az enyém. A lélek az, amit az ember megtarthat magának örökké. Sőt. El sem tudja dobni. Mégis, az a szó, amit arra használnék, hogy a lelkem motoszkál, hogy mit teszek vele, ez a szó egyértelműen a többi emberre utal. Lelkiismeretfurdallásom van, mert megbántottam valakit. Lelkiismeretfurdallásom van, mert hazudtam valakinek. Lelkiismeretfurdallásom van, mert kövérre ettem magam, és így nem tetszek az embereknek. Lelkiismeretfurdallásom van, mert nem csináltam meg valamit, és mit fog szólni ehhez a többi ember. Vagy pont mert tettem valamit, és mit szólnak majd hozzá. Sorolhatnám végtelenségig, egy biztos, a lélek nem tenne ilyet. A lélek azt hiszem akkor szólal meg, amikor közvetlen életveszélyben vagy. Azt hiszem, abban a pillanatban bújik elő:) De még nem voltam közvetlen életveszélyben, ezért erről nem tudok írni Neked. Erről talán olyan embert kellene kérdezni, aki meggyógyult egy halálos betegségből. Illetve, most, ahogy így gondolkodom, érintkeztem már emberrel, aki tudta, hogy nem sok van neki hátra, de valahogy, amikor ezt elfogadja az ember, megszűnik kommunikálni. Akkor már nem a lelkiismeretével foglakozik. Nem érdekli már a többi ember. :) Nem tudom, ezek a sorok az agyam melyik bugyrából buggyantak elő, egy biztos: Isten nem a többi emberben lakik, és nem a többi embertől függ, hogy Te mennyire ismered a lelked.És az sem, hogy Te milyen ember vagy. Sőt. A lakatlan szigeten nem is tudnál rossz ember lenni;)
Szép napot! ;)
